Magyar Loki Fanfiction

2015. szeptember 13., vasárnap

A Blog első díja, illetve miért nincs már megint rész Tori?!

Sziasztok!

Először is, borzasztóan sajnálom, hogy ennyit kell várnotok a részre, higgyétek el, én sem így terveztem. Csak hát nem igen volt időm írni. A tavaly évvégém kész káosz volt, nem is beszélve a nyaramról, ahol végig dolgoztam, de legalább meglett az 50 órám, így azzal már nincs gond. Most pedig megkaptam életem legszebb órarendjét, melynek hatására kedvet kaptam leugrani a háztetőről, de nem teszem, mert még előbb beakarom fejezni a blogjaimat. Szóval én az utolsó bejegyzés óta konkrétan egy betűt nem írtam. Az előre megírt részeket töltögettem fel az eddigi blogjaimra, csak az a baj, hogy egy kivételével azokból is kifogytam. Az az egy is a Macskatestben szerelem félig megírt része.
Szóval jelenleg igyekszem megtalálni a szabadidőm a heti négy nyolc óra, illetve a párkapcsolatom mellett, ami nem könnyű, de ne aggódjatok, nem hagyom abba a blogot! Egyiket sem! Max mindegyiket egy kisebb szünetre küldöm, DE nem fejezem be. Kerek történetek vannak a fejembe, az összesnek tudom a végét, hogy mikor mi lesz, nem fognak elveszni. Csak annyi, hogy várni kell rájuk. Így köszönöm türelmeteket, tényleg igyekszem.

A második!
Hivatalosan megkapta a blogom az első díját, mégpedig Babu Miriel-től. Nagyon szépen köszönöm neki és elnézést hogy csak most reagálok rá >.< Úgy szégyenlem magam


Szabályok!
- Írj 5 dolgot a blogger énedről!
- Írj 5 dolgot a blogodról!
- Válaszolj a kapott 10 kérdésre!
- Írj 10 kérdést!
- Küld el 5 embernek!

5 dolog rólam:

  • 17 éves vagyok, 155 centi, szemüveges és elég fiús lány.
  • Nem nagyon szeretem a romantikus maszlagokat, elég kevés van ami megfog.
  • Sokat segítek barátnőmnek az írásban.
  • Nagy állatbarát vagyok, van három macskám, egy kutyám, tíz halam és 16 nyulam.
  • Összesen több mint tíz blogom van, ebből öt van publikálva.
5 dolog a blogomról:

Bár belinkelhetném az ÉRDEKESSÉGEK oldalt, inkább írok párat.

  • Valdát magamról mintáztam
  • Ez volt a második fanfiction amibe belekezdtem
  • Az eredeti történet szerint Valda nem is jött volna össze Lokival
  • Az eredeti történetben Valdával Loki végezne egy csata hevében
  • A történetet egy amerikai barátnőmmel kezdtem írni, sokban hasonlít is a történetünk, csak aztán külön utakra tértünk és ma már nem is beszélünk. Szóval a Választott tanuló angolul is megtalálható, és egyfajta koppintás még ha az igazi író (Michelle) meg is engedte hogy megírjam. Erre nem vagyok büszke.

10 kérdés és válasz:

1. Van kedvenc fanfiction blogod/íród? Ha igen, melyik?
Igen, van. Elég sok, így csak párat sorolok fel. Sajnos most szerkesztés és egyéb okok miatt nem olvasható, de nagyon szeretem Fran Fisher Falling Star című irományát, illetve a Behind the Fairytale-t. Nagy kedvencem még Vivien Impossible című blogja. Olvasom még Vivienn J The Secrets of Forest történetét, igaz, eléggé lemaradtam, de ettől függetlenül szeretem xD És nagyon sokat olvastam még az Őrangyalt. Persze, tudnék még felsorolni, de nem teszem, mert 1, sok van, 2, nem is mindegyik magyar, 3, a fele nem is Blogspot-on van xD

2. Van kedvenc rajzolód?
Naná! Nagyon sok van, de a legislegislegkedvencebb fanart rajzolóm a barátnőm, Szofi ^.^

3. Mi ad ihletet az íráshoz?
 Hát... javarészt zenék. Nagyon sokat hallgatom a Thousand Foot Krutch zenekart, akiknek 3 dala van, aminek már 1-1 rész köszönhető. Courtesy Call, War of Change, és a Phenomenon. De köszönhetők részek még a Linkin Park zenéjének, a Three Days Grace, illetve a Fall out Boy bandának. De a legtöbb ihletet a 30 Seconds to Mars-nak a This is War című száma adta.

4. Hol írsz szívese?
Az Isten háta mögött kettővel, vagyis a kupis szobámban :3 Megnyugtató a szétdobált ruhák között, falon pókjaimmal és kezemben porcicáimmal írdogálni. Nem, egyébként egész tiszta a szobám és még egy cuki akvárium is van benne 10 hallal :D

5. Mi a kedvenc fandomod?
Húha, nehéz kérdés... erre nem igen tudok mit írni, mert igazából mindegyikkel hadilábon állok. Tudom, hülye magyarázat, de ez az igazság xD Nagyon sokat szeretek és nem tudok választani :)

6. Ki a kedvenc színészed?
Kell ezt kérdezni? :D Természetesen Thomas Williams Hiddleston XD De szeretem még Johnny Depp-et, Benedict Cumberbatch-et és így tovább. De aki van annyira kíváncsi, az kattintson IDE, itt össze vannak gyűjtve :D

7. Shippelsz valakit?
Nem

8. Írsz saját történetet, ami nem fanfiction?
Igen. Összesen 4 ilyen történetem van, ebből kettő publikálva. Publikálatlan a Remények nélkül, mely egy lány életét mutatja be, akinek az élete fenekestül felfordul nagymamája halála után és csak a rossz éri, de igyekszik kerülni az öngyilkosság gondolatát. A másik a Kitaszított, mely az én életem mutatja be egy kemény veszekedés után. Publikált a SRori, melyben mindennapjaimat írom/írtam le. És ami egy történet, amire eddig az egyik legbüszkébb vagyok, az a Still I Fly, amiből egy nap könyvet is akarok.

9. Mi a kedvenc könyved?
Trónok harca, Rúnajelek, Hobbit, Gyűrűk Ura, Rómeó és Júlia, Pál utcai fiúk

10. Mióta írsz?
Amióta írni tudok. Azelőtt pedig rajzokban csináltam "képregényeket".

10 kérdésem:

1. Mi vett rá, hogy megírd a történeted?
2. Családodból/baráti körödből/osztályodból, tudja valaki, hogy írsz?
3. Milyenfajta történetek kötnek le?
4. Zenéből vagy képekből tudsz jobban ihletet meríteni?
5. Milyen zenéket hallgatsz, amik általában ihletet is adnak?
6. Milyennek kell lennie egy blognak, hogy lekössön?
7. Szoktál rajzolni jeleneteket a blogodból?
8. Mióta írsz?
9. Füzetbe vagy gépre írod a történeteidet?
10. Mi fog meg leginkább a blogolásban?

Akiknek küldöm:

Meggers Channel
És egyenlőre ennyi, de idővel meglesz az öt ember, csak mindenki szünetel akinek elakarom küldeni :/

2015. április 7., kedd

Bertel, engedelmeskedj!

Sziasztok kedveskéim! Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen sokáig nem volt rész. Összegyűltek a felhők a fejem fölött és nem megy minden úgy, ahogy szeretném a magán életemben. Sajnos családi problémák vannak nálunk, melyek főleg most, áprilisban kerülnek a felszínre. Így nem tudom, hogy a következő részt nem tudom mikor tudom hozni. Sajnálom, hogy így alakult, higgyétek el, ami itt van, még az ellenségemnek se kívánnám. Talán emiatt is van olyan kevés ihletem...
Viszont jó hír, még két rész és jön az évadzáró, melyre egy izgalmast részt szánok. Remélem nem okozok nektek csalódást vele :)
UI.: Ehhez a részhez sajnos nem igen volt ihletem, ami meg is látszik :/ Sajnálom, igyekszem a következőt jobbra írni!

XxXxX

Valda idegesen feküdt Nia lába alatt, és nem tudta mit csináljon. Már annak idején is, Thor mindig így győzte le, minden edzésen. Akkor sem tudta mit tegyen, és igazán nem is tanulta meg. Szép vagy Viki, azért hoztak ide, hogy harcos legyél, erre még ennyit sem tudsz!, szidta magát gondolataiban. Ideges volt, mert nem igazán tudta mit tegyen, és csak az egyre magasabbra emelkedő szamuráj pengéket látta. Kicsit deja-vúje is támadt.

*Visszaemlékezés*

A kis halandó nagyot nyögve huppant a hátára és fel sem állt onnan. Elfáradt, melege volt, és mindene fájt. Mindössze tizenhat évesen már elég komolyan kapta a kiképzést, ami nem mindig sikerült fényesen. Teste minden porcikáját lila vagy zöld foltok díszítették, néhol pedig vágások díszelegtek. Nem volt könnyű Asgardban harcosnak lenni, és ezt Ő is tudta… vagyis tapasztalta. Már állt volna fel, hogy folytassa, ám ekkor Thor a mellkasára tette a lábát, így esélye nem volt.

- Vesztettél – közölte a szőke vigyorogva.

- Ez így nem fair, Thor! – nyafogott a kis halandó.

- Micsoda? – kérdezte a herceg miközben felhúzta a lányt álló helyzetbe.

- Ha rám lépsz, akkor esélyem sincs megvédeni magam – sóhajtott Valda, majd elkezdte leporolni magát.

- Azt hiszed, hogy a harcban érdekelni fogja ez az ellenségedet? Arra próbállak kiképezni, ami egy harcban várhat rád – magyarázta mestere -, és hidd el, nem mindig játszanak fair játszmát! Meg kell tanulnod, hogy miként védd meg magad egy ilyen helyzetben. Érted?

- Igen – bólintott rá a lány.

- Rendben, akkor folytassuk! – emelte fel a földről a Mjölnirjét a szőke.

- Nem pihenhetnénk egy kicsit? Nem érzem a karjaimat Thor…

- A csatában sincs pihenő! – kiáltott Thor, majd lecsapott.

Mire Valda feleszmélt, ismét a hátán feküdt, mellkasán pedig Thor lába volt. Ez pedig így ment egész nap.

*Visszaemlékezés vége*

A fiatal halandó még akkor sem tudta mit tegyen, csak feküdt ott, mint egy darab fa. Nem pörgött az agya, nem bírt gondolkodni, valahogy elmúlt az adrenalin hatása. Amikor azonban meglátta, hogy Nia a magasba emeli a két szamuráj pengét, akkor magához idézte a saikat, amikkel sikerült hárítania a végzetes csapást. A bérgyilkos idegesen nézte az alatta fekvő halandót. Valda igyekezett leütni magáról a nőt, ám az kicsavarta a kezéből a két pengét, majd a kezeibe döfte őket és a földhöz tűzte vele a halandót. A fiatalabb üvöltött a fájdalomtól és még a könnye is kicsordult.

- Túlságosan is a fair küzdelmekre vagy képezve. Ez a veszted drágám! – jegyezte meg Nia gúnyosan.

- Dögölj meg! – köpte a két szót Valda, miközben nyögdécselt.

- Hát, majd csak utánad… - vonta meg a vállát a fehér hajú, majd ismét a magasba emelte fegyvereit.

Valda próbált el teleportálni, de nem ment neki. Fáradt volt, éhes, ráadásul két penge állt ki a kézfejéből, ami megakadályozta őt a védekezésben. Mély levegőt vett, behunyta a szemeit, aztán várta a halált. A halált, amitől már annyiszor megmenekült, de ekkor úgy tűnt, vége a szerencse sorozatnak. Lepergett szeme előtt az élete, az első napja Asgardban, ahogy vásárolt Signytől, a harcai, hogy alakult ki a kapcsolata Lokival, a Bosszúállókkal töltött idő, a gyilkosságai és mi egy más. Utolsónak a kis Xela arca ugrott be neki, a tesója. Ekkor tudatosult benne, hogy ha meghal, akkor a bátyja teljesen árva lesz. Ezután Bertelre gondolt, a démonra, aki megkeserítette az életét. Az Ő hibája volt az egész… ha nincs, akkor nem halnak meg a szülei, nem kerül el otthonából, és boldog élete lenne. De mégis, nélküle meghalt volna.

Nia ekkor lecsapott, de a pengék elkerülték a lány testét, majd eltaszították Őt is onnan. Egy pajzs vette körbe a lányt, ami nem engedte közel hozzá a bérgyilkost. A fiatal halandó tudatánál volt, de mégsem. Hirtelen egy vörös és türkizszínű helyen állt. Teljesen meztelen volt, még csak a fegyverei sem voltak nála, ráadásul nem tudta merre van. Lassú léptekkel haladt előre, a vörös rész felé – mert addig a türkizrészen állt -, és próbálta feltérképezni a helyzetét. Ahogy így haladt, egy nagy ketrecet vett észre, ami felkeltette az érdeklődését. Közelebb akart menni, ám ekkor morgást hallott, amitől nem kicsit ijedt meg. Már fordult volna meg, amikor egy hatalmas, vörös démoni fej bukkant fel előtte.

- Valda… - szólalt meg negédes hangon. – Milyen jó látni téged!

- Bertel? – kérdezett rá a lány.

- Felismersz így is? – kérdezett vissza vigyorogva.

A halandó hirtelen meg sem bírt szólalni. A ketrec mögött egy vagy négy méteres, vörös, csupa izom démon állt, aki le nem vette róla a szemét.

- Mi van? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezett rá vigyorogva.

- Ne…nem… - ingatta a fejét a lány. – Csak fura így látni… De… miért látlak? Hol vagyok?

- Magadban – felelte a démon.

- Mi? – értetlenkedett Valda.

- Emlékszel arra a napra, amikor kivetted és megmutattad az erőd Lokinak? Arra a nagy gömböcskére.

- Igen, emlékszem… - bólogatott a halandó.

- Most abban vagy – felelte Bertel. – Megijedtél és hozzám akartál fordulni, de nem tudtad, hogy miként tedd. Végül transzba estél és így kerültél ide.

- Nem is tudtam, hogy tudok ilyet… - nézett maga elé döbbenten a lány.

- Sok mindent nem tudsz még… - nevetett mély és ijesztő hangján a démon.

Valdát a hideg is kirázta, de nem akart gyengének mutatkozni. Csak egy mély levegőt vett, majd szembe állt a szörnnyel.

- Bertel, tudsz nekem segíteni? – nézte Bertel arcát.

- Ha kiengedsz ebből a ketrecből, akkor bármire képes leszek – vigyorgott a szörny.

- Nem akarom, hogy átvedd az uralmat a testem fölött és megölj olyanokat, akiket nem kéne… Szeretném, ha engedelmeskednél nekem!

- Engedelmeskedni? – röhögött fel a szörny. – Szívem, ha én nem vagyok, te az egy órát nem éled meg. Úgy vélem, ennyi szabadság kijár nekem.

- Úgy véled? Na, ide figyelj Bertel, elegem van belőled! Lehet megmentetted az életem, de nézzük miket tettél: miattad meghalt a családom, miattad üldöz maga a Halál, miattad sok ártatlan lelte halálát, miattad kellett megszöknöm ide… folytassam?

- Pff… de könnyen felkapod a vizet… - dünnyögte a démon. – És mi van, ha nem akarok segíteni?

- Olyan opció nincs! Ennyivel tartozol nekem! – kiáltott határozottan a lány.

- De ez nem lesz ingyen – vigyorodott el Bertel.

- Miért cserébe segítenél? – kérdezte halkan Valda.

- Idővel kiderül – mosolygott a démon. – Most pedig átadom neked erőm felét. Kíváncsi vagyok miként is uralod!

A halandó még csak válaszolni sem tudott, érezte, hogy teste egyre jobban felforrósodik és fájdalommal telik meg. Legszívesebben sikoltott volna, de nem a saját hangja jött ki a száján, hanem egy mély üvöltés. A következő pillanatban már majd szétrobbant a sok energiától, amit le kellett vezetnie.

Nia mindeközben igyekezett széttörni a burkot, ami nem igen ment neki. Szenvedése azonban megszakadt, amint a burok buborék módjára robbant szét, ezzel Őt messzire lökve onnan. Amikor felállt, akkor egy kissé, talán nagyon is megijedt. Valda teste lángolt, bőre vörös volt, haja fekete, szeme narancssárga, emberi bőre pedig mintha darabokban lógott volna róla. A bérgyilkos azonnal felkapta a karjait, de ekkor már érkezett az erős ütés a mellkasába, és szállt is tova. Nem készült fel erre. Ő abban a hiszemben jött, hogy megöli a lányt, és utána mehet is, ám nem így történt. Bertel keresztül húzta a számításait. Ekkor az egyik sai kezdett felé száguldani, amit épphogy kitudott kerülni, viszont a másik a combjába hatolt. Fájdalmasan felnyögött, miközben Valdára nézett. A halandó gyorsabb és ügyesebb lett, hála Bertelnek, sőt, emiatt még az elméjével is tudta irányítani a pengéket. A bérgyilkos kihúzta magából a lány fegyverét és egy közeli fába hajította, ám ez nem sokat akadályt okozott a lánynak. Hamar a kezében termett a fegyver és kész volt újból támadni. Mikal egy közeli bokorból figyelte az eseményeket, onnan morgott, de támadni Ő sem mert. Niának bekellett látnia, semmi esélye. Nem adta fel, csak visszavonulót fújt. Nem volt semmi, ami miatt megadta volna magát. Amikor Valda ismét lecsapott volna, a bérgyilkos szeme felragyogott, majd el teleportált. Új tervet kellett kovácsolnia. Tetszett neki a lány elszántsága, ami miatt még inkább megakarta ölni.

A kis halandó igyekezett megnyugtatni magát. Mindene sajgott, és érezte, hogy szemhéjai egyre nehezebbek. Ezután elájult.

*Visszaemlékezés*

-  Thor!

A kis halandó egy szörnyű rémálomból ébredt, és nagyon félt, de mestere nem volt mellette. A toronyban lakott egyedül. Nem volt senkije, nem tudta senki megvigasztalni. Félt, hisz mindig is a legnagyobb félelme volt az, hogy egyedül marad. Halkan szipogva állt fel, majd ment ki a teraszra és nézte a csillagokat. Néha beszélt magában, hátha valaki válaszol neki, de sosem történt meg. Legalábbis addig egyszer sem történt meg ez.

- Egyedül… teljesen egyedül… - szipogott.

- Nem vagy egyedül…

A lány ijedten fordult meg, ám mögötte nem állt senki. Gyorsan a szobájába rohant, ahol felkapta a pengéit, és úgy nézelődött. Kereste a hangforrását, de nem találta.

- Ki van ott? – kérdezett rá bátortalanul, de nem jött válasz.

Csönd volt. Az egyetlen hang, mi bejárta az éjszakát, az az Ő ijedt légzésének hangja volt. Akkor és ott nem tudta kitől származott a hang. Ám ma már tudja. A hang Berteltől származott.

*Visszaemlékezés vége*

A lány hangokat hallott. A nevét és azt, hogy szükség van rá. Egy mély levegőt vett, majd nagy nehezen kinyitotta a szemeit. Egy ideig nem is tudta hol van, aztán azt sem, hogy mi történt, mert nem emlékezett semmire.

- Valda?

A lány oldalra kapta a fejét, és meglátta a mellette térdelő alakot. A fény miatt nem tudott rájönni, hogy ki az, és a hang sem emlékeztette senkiére. Hunyorogva figyelte a fiút, ám ijedten ugrott fel, amikor az eszébe ötlött, talán bántani akarja.

- Nyugalom! Nyugalom! Én vagyok, Hersi! – mutatott magára a fiú.

- Hersi? – kérdezett vissza a lány, majd letérdelt és mélyen a fiú szemeibe nézett. – Mit keresel itt?

- Téged! Azt mondták nekem, hogy nagy bajban vagy…

- Kik? – döbbent meg a lány.

- Syn és a szektás tesója, de most nem ez a lényeg. Mi történt?

- Én… én nem tudom… - sóhajtott halkan Valda. – Emlékszem, hogy megpróbáltam beszélni Bertellel, aki… adott az erejéből. Hersi, démont uraltam! – vigyorgott szélesen a lány és képes lett volna ugrálni az örömtől.

- Őőő… gratulálok… - mosolygott zavartan a szőke.

- Istenem, tudom irányítani Bertelt! – ujjongott a fiatal halandó.

- Ez remek… és vissza tudnál jönni Asgardba? – kérdezte sürgetően Hersi.

- Naná! – bólintott Valda, de ahogy meglátta a fiatal fiú arcát maga is megijedt. – Mi a baj?

- Valda, amióta eltűntél Arith és Ragna börtönben van, ráadásul valami démon sereg közeledik Asgard felé, akiket csak Bertel tud megállítani és…

- Mi? – döbbent meg teljesen a halandó. – Akkor azonnal vissza kell mennünk Asgardba!

A fiatal lány felugrott, de ekkor tudatosult benne, azt se tudta, hogy merre menjen. A folyóval jött, de tudta, ott már nem tud vissza menni. Idegesen sétált fel-alá, majd eszébe jutott a teleportáció. Ám még ekkor is voltak kétségei. Sosem teleportált még mással, ekkor pedig Hersit is vinnie kellett magával, hisz ott csak nem hagyhatta. Mielőtt a fiú bármit is mondhatott volna, megragadta a karját és koncentrálni kezdett. Gyerünk kislány, ügyes vagy!, gondolta magában, majd egy mély levegőt vett és teleportált…

…Amikor ismét kinyitotta a szemét, nem sokkal állhatott Asgard előtt. Hersinek semmi komolyabb baja nem esett az ijedtségen kívül, legalábbis első ránézésre.

- Ilyet még sose csináltam… - nyelt egyet a fiú.

- Rendszer nem is lesz belőle, de egyszer mindent el kell kezdeni – vont vállat a lány, majd Asgard felé kezdett rohanni.

- Hova rohansz ennyire? – döbbent le a fiú.

- Megmentem az otthonom! – kiáltott vissza a lány.

- De így meghalsz!

- Inkább a hazám védésébe haljak bele, mint a tétlenkedésbe… - felelte a lány és még gyorsabban kezdett rohanni.

Már messziről látta, hogy a démon sereg a városban van. Nem tétlenkedhetett. Amilyen gyorsan lehetett maga elé kapta a sai-kat és kerülgette a menekülőket.

XxXxX

Loki Odin testében állva utasítgatta a katonákat és igyekezett megőrizni a hideg vérét. Már az ideg összeroppanás szélén állt, hisz nem egy ember tudta, hogy ki is Ő, illetve a szerelmét is féltenie kellett, plusz a varázslatot is fenn kellett tartania, emellett kapott egy démon sereget, amitől meg kellett óvnia a világát, szóval érthető, hogy ki volt merülve. Maga sem tudta, hogy miként került oda a sereg, de azt igen, hogy szinte a nullával egyenlő az esélyük. Belátta a gyengeségüket. Ám nem adta könnyen a trónt, melyért annyira küzdött.

- Nem hátrálunk meg! – kiáltott a katonáknak. – Harcolunk az utolsóig!

Az enheiar-okon látszott, hogy bár félnek, egyet értenek a vezérükkel. Ám mindenkiben ott motoszkált a kérdés: Démont ölni? Hogyan? Senki nem értett ehhez, de úgy érezték, ha már a diabolica birtoklókkal elboldogultak, akkor ez sem lesz nehezebb. Sok naiv katona veszte lett ez. Amint megkezdődött a csata, az asgardiak csak hullottak. Alig volt valami esélyük. Talán Loki volt az egyetlen, aki több démont ütött le, mint Őt bárki, ám Ő is gyenge volt eme lényekhez. Ezzel pedig tisztában volt. Alig maradtak pár százan a több ezerből, amikor Loki egy erős ütést érzett a mellkasában, majd métereket repült, egyenesen egy ház falába „épülve”. Nem bírt mozdulni, még levegőt vennie is fájt. Hiába vágta a földbe Hulk, ez sokkal rosszabb volt ennél. Amikor pedig meglátta maga fölött a démonokat, már sejtette, hogy ez lesz a veszte.

- ELÉG!

Mindenki a hang irányába fordult. Loki döbbenten nézett maga elé, ahol a fiatal halandó állt, testét pedig lángcsóvák vették körül. Kezével szorosan markolta a pengéket miközben dühösen nézte a démonokat.

- És akkor most fejezzük be a csatát! – szólalt meg Bertel hangján.

2015. január 30., péntek

Mindig akad valami

Halihó, kedves olvasók! Először is, ezer bocsánat a rész késéséért, csak itt volt a félév, énnekem pedig időm nem volt írni. Viszont a jó hír, hogy drága Rafael laptopom egészségesen megérkezett, így hamarabb tudom hozni a részeket (már amennyire a tanulás engedi).
Másodszor, meglett a 10.000 oldal megtekintés! *-* El sem bírjátok képzelni, hogy mennyire örülök! Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ennyiszer meglátogattátok már az oldalt, és, hogy ezt is megérhettem. Külön kiadással erre nem készültem, viszont egy részt kaptok korábban, mint ígértem! Jó olvasást, kívánok és még egyszer köszönöm! *-*

XxXxX

- Mi ez a nagy érdeklődés szerény személyem iránt? – kérdezett rá az ezüst hajú vigyorogva.

- Tudni szeretném, hogy ki vadászik rám – felelte egyszerűen Valda.

- Láttad már az arcom, ami maga is nagy dolog. Mi okom lenne többet mesélnem magamról? – kérdezte kíváncsian a bérgyilkos.

- Hát…legyen fair játszma. Gondolom te is sokat tudsz rólam, hát én is szeretnék pár dolgot kideríteni rólad – válaszolta a kis halandó.

- Ó, hát nem cuki? Tudni szeretne rólam néhány dolgot – kacagott fel harsányan a lány.

- Legalább a neved mondd el! – emelte fel a hangját Valda.

- Hát rendben, ennyit még engedek – mosolygott az ezüst hajú. – A nevem Nia.

Valdának esélye nem volt feldolgozni a hallottakat, mert a másik már támadt is. Hamar kezében termettek a sai-k, és próbálta kivédeni a csapást. Amint a két acél összeért, megtört az addigi csönd. A közelben lévő madarak elszálltak, a hegyek pedig még párszor visszaverték a hangot. A kis halandó guggolt, a pengéket feje fölé emelve, amivel a két szamuráj kardot tartotta. Nia a lány fölé görnyedt és ijesztően vigyorgott. Amint a midgardi felfogta a helyzetét, ellökte magától az ezüsthajút, és idegesen nézett rá. A másik ismét felkacagott, ezúttal azonban sokkal több gúnnyal a hangjában, mint korábban.

- Nem is rossz Valda – jegyezte meg Nia -, de nem elég jó ahhoz, hogy nyerj…

- Mit ártottam neked? – kiáltott a fiatal halandó. – Miért akarsz megölni?

- Mert ez a munkám – felelte a bérgyilkos.

- De ki bérelt fel?

- Halál…

Alig, hogy kimondta, máris támadt. A kis barna hajú alig tudott kitérni a támadások elől, akárhogy is akart. Szerencséjére a sai-k jól bírták, balszerencséjére Ő nem. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Nia kibuktassa és fölé kerüljön. A pengék messze repültek tőle, de nem tudott felállni, mert az ezüsthajú a mellkasára lépett. A fiatal halandó nagy bajba került.

XxXxX

A Hold már magasan az égen járt, Asgard lakói nyugovóra tértek. Az utca üres volt, és csöndes. Hirtelen azonban, futó léptek hangja zavarta meg a tökéletes esti képet. A fiú nagyon igyekezett a palota felé, de nem ment neki valami halkan. Lihegett, talpát pedig erősen a földnek vágta minden lépésénél, mert már eléggé elfáradt. Talán pár embert fel is zavart, de mire kinéztek, már hűlt helye volt a srácnak. A loholásnak azonban vége szakadt, amikor valaki berántotta egy sikátorba. A fiú eléggé lányosan felnyikkant, mire befogták a száját.

- Hersi, mindenkit fel akarsz verni? – kérdezte idegesen, ám csöndesen egy női hang.

- Sajnálom, de igyekeztem… - lihegett a szőke. – eléggé elfáradtam, és megijesztettél, és…

- Na jó, ezt majd máskor beszéljük meg! Gyere, mielőtt egy őr észrevesz minket. Nem hiányzik nekem a magyarázkodás – dünnyögte az orra alatt a barna hajú, majd elindult egyenesen, a sikátor mélyére.

A szőke követte, és egy szót sem szólt. Nem mert, és nem is akart igazán. Félt, hiába tudta a lányról, hogy sosem bántaná, ám mégis… az ösztöneiben ott volt a félelem. Jogosan is, mivel egy főpapnő társaságában lenni, nem éppen biztonságos. Annak idején nagyon sok gondot okoztak Asgard területén, ám Bornak sikerült elűznie őket, vagyis Ő azt hitte. Az életben maradottak továbbra is tanultak, szektákat alapítottak, és utódokat hoztak a világra, hogy ne haljon ki a fajtájuk. Azonban Odin sem szívlelte eme fajt, így, akár csak a Diabolica birtoklókat, a főpapnőket is megölette, ha varázsláson kapta őket. Igazából békés nép voltak, de ha egyszer felizzott a haragjuk, akkor világokat is leromboltak. Érthető okokból féltek tőlük az asgardiak, és érthető okokból titkolták erejüket a főpapnők. Hersi azonban tudott egy lányról, aki ezzel született, és sosem ártott még se neki, se senkinek, így megbízott benne. Csak hát az a fránya ösztönös félelem…

- Megjöttünk – állt meg a barna hajú. – Készen állsz?

- Igen – vett mély levegőt a fiú.

- Nem kell félned Hersi, nem foglak bántani – fordult meg a lány és mélyen a kék szemekbe nézett.

- Tudom, Syn – sóhajtott a fiú.

A lány halványan elmosolyodott, majd szembe fordult a fallal, amin végighúzta az ujjait. Ezután Asgard ősi nyelvén kezdett halandzsázni, amilyen halkan csak lehetett. Szemei fényesen izzottak, haja fel-fel szállt, körülöttük szél támadt és a Holdat is eltakarták a felhők. Az aranyhajú fiú egyre jobban félt, de továbbra is egyhelyben állt, és várt. Egy hangos csattanással fejeződött be a varázslás. A sikátor kinyílt, ám nem egy másikba vezetett, hanem egy szobába. Mágikus átjáró volt, csak jól elrejtve. Syn felhajtotta a csuklyáját, majd a kezét nyújtotta a szőkének, aki csak elég bátortalanul fogta meg. Ezután beléptek. Mögöttük az átjáró hangos csattanással zárult le, ami Hersit nem igen nyugtatta meg, de próbálta ezt nem kimutatni. Inkább lassan követte az egyre csak egyenesen haladó Synt. A hosszú folyosó, amibe a szoba vezetett krém színű volt, és levendula illatot árasztott. A padló egyszerűen fából készült, és fájdalmasan megnyikordult, amikor ráléptek. Képek, és varázsigék bekeretezve voltak felfüggesztve a falon, amik dobtak valamit a hely hangulatán.

Ekkor egy hatalmas ajtóhoz értek. Syn az ujjai hegyével megérintette a kilincset, majd szeme narancssárgán felvillant, és ismét Asgard ősi nyelvén szólalt fel. Az ajtó pedig, mintha válaszolt volna neki, aztán szép lassan nyílni kezdett. A fiatal nő nem vesztegette az idejét, belépett az őt pincsikutyaként követő Hersivel. A szoba hasonló krémszínű volt, akár a folyosó, és a padló itt is fából készült. A falak üresen álltak, egyetlen egy növény számított dísznek, illetve a rengeteg álomfogó, ami a plafonról csüngött. Középen egy nagy kristálygömb helyezkedett el, körülötte párnák, és néhány gyertya, ami a fényt adta. Mögötte egy szőke hajú nő ült, nem lehetett idősebb Synnél, sőt, talán fiatalabb is volt. A két „vándor” egyenesen hozzá lépett, majd letérdeltek előtte, mintha csak egy királlyal lett volna dolguk. Az addig imádkozónak tűnő lány lekapta a fejéről a kapucnit, majd intett egyet, hogy álljanak fel, amit Ő is megtett. Ezután odalépett a barna hajúhoz, akit átölelt.

- Öröm téged itt látni, Syn nővér – mondta halkan.

- Örülök, hogy ismét láthatlak tégedet húgocskám – mosolygott a barna hajú.

- Ti testvérek vagytok? – szakította félbe őket Hersi.

- Butus fiú, ki nem gondolja át, rendesen, amit kérdez – mosolyodott el a szőke hajú. – Nem vagyunk vér szerint testvérek, csak szekta szerint.

- Aha… - bólogatott a fiú, de látszott rajta, hogy nem igazán érti.

- Majd egyszer elmagyarázom – súgta oda Syn, majd visszafordult a másik felé. – Segítséget szeretnénk kérni tőled.

- Üljetek le – intett a párnákra a szőke, majd Ő maga is leült, egyenesen a gömb mögé. – Miben lehetek szolgálatotokra?

- Eltűnt személyeket akarunk veled felkerestetni – válaszolt rá Syn.

- Név szerint?

- Az egyik egy őr, Arith, a palotában szolgált – szólalt meg ismét a barna hajú.

- A másik pedig a nővérem, Ragna – szólt közbe Hersi.

- Értem. Mi volt, amikor utoljára láttátok őket? – kérdezett rá a szőke.

- Arithtot Odin maga elé hívatta, Ragna pedig a barátnőjét, Valdát, a választott tanulót akarta megkerestetni. Ám azóta egyiküket sem láttuk.

- Értem – felelte a főpapnő. – Egy pillanat…

Ezután a gyertyák elaludtak, Ő maga pedig a gömb fölé görnyedt, ami erre felvillant. Hosszasan motyogott valamit, amit egyik nyelvhez sem lehetett kötni, barna szemei pedig ijesztő fehéren ragyogtak. Pár pillanat múlva lila füst szállít ki a testéből, egyenesen a gömbbe, ami erre a szivárvány minden színében pompázni kezdett. Az aranyhajú lány, hosszasan figyelte, hogy mit „mond” neki a gömb, majd egy nagyot sóhajtott. A következő percben a lila füst újból a testébe szállt, majd a gyertyák is megvillantak, míg a gömb elaludt.

- Jól van a két keresett, csak éppen börtönben – szólalt meg hosszas hallgatása után.

- Hála égnek… - sóhajtott megkönnyebbülten Hersi. – De miért vannak börtönben?

- Azt nem tudom. Csak azt látom, hogy ott van a fiú, a lány, illetve egy fekete hajú nő.

- Sif? – kérdezett rá egyszerre Syn és Hersi.

- Ezek szerint – vonta meg a vállát a szőke. – Valami olyat tudnak, amit nem kéne. Nem végzik ki őket, de valószínűleg a memóriájuk törölve lesz.

- Ez borzalmas… - szörnyülködött Hersi.

- Valdáról nem tudsz valamit? – kérdezett rá egy rövidebb gondolkodás után a barna hajú. – Mindhármuknak valami közük van hozzá, talán tudnak róla valamit, ezért vannak börtönben.

- Megeshet – felelte a nő, majd ismét a gömb fölé hajolt.

A rituálé újra elkezdődött, ám más vége lett. Amint a lila füst beleszállt a gömbbe, vissza is csapódott a gazdatestbe, és a szőke szemei kezdtek szivárványban villogni. Hörgött, és hanyatt dőlt, sőt, mintha rohamot kapott volna. Hersi már ugrott volna segíteni, de Syn nem engedte. Ő jól tudta, hogy ilyenkor, még ha az a legrosszabb is, de tűrniük kell és várniuk. Nagyjából egy perc múlva a fények újra felvillantak, és a nő, elég gyengén, de felült. Ekkor már a barna hajú odalépett, és megtámasztotta a főpapnőt, hogy ne dőljön hátra.

- Hozz egy kis vizet Hersi. Ha kimész rögtön jobbra az első ajtó, poharat is találsz! – utasította Syn a barátját.

A fiú bólintott, majd úgy is tett, ahogy a lány kérte. A barna hajú mindeközben a szőke tincseket simogatta, és próbálta nyugtatni „testvérét”. Látta, hogy mennyire felzaklatták a látottak, de nem kérdezett rá, tudta, hogy úgyis megmondják neki. Nem is kellett sokat várnia.

- Ez Bertel volt… - kezdett remegni a fiatalabb.

- Ki? – szűkítette össze a szemöldökét Syn.

- Bertel… a legerősebb és leggonoszabb démon mind a kilenc világban. Megpróbáltam a fiatal lányt megkeresni, de amikor az elméjére tudtam volna kapcsolni Brandeet, akkor megjelent előttem Ő és elűzött. Éreztem Valda fájdalmait… éreztem az erejét… éreztem, hogy fél… - suttogott tovább a főpapnő. – Ilyen erős Diabolicát nagyon régen éreztem már, sőt… még kislány koromban sem éreztem. De hát… Bertel Dyre testébe volt bezárva, aki még utazás közben elhunyt!

- De… egy démon nem tud testet váltani, ha akar? – kérdezett rá a barna hajú kíváncsian.

- Egy adott pillanatban, amikor megszületik egy baba… és abban a pillanatban meghal az előző gazdatest, akkor sikerülhet. Már ha az új gazdatest gyenge – felelte a szőke, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét. – Dyre nem halt meg, csak új testbe került!

- Astrithr, ezzel azt akarod mondani, hogy Xela testvére életben van? – kérdezett rá döbbenten az idősebb.

- Igen… és igencsak ereje teljében. Ám most veszélyben van, segíteni kell neki!

- Kinek? – lépett be ekkor Hersi, kezében a vízzel.

- Hagyd a vizet, inkább gyere! – ugrott fel Astrithr és egyenesen a fiú elé lépett. – Hogy tudsz bánni a karddal?

- E…egész jól… - dadogott ijedten a fiú.

- Rendben, akkor te mész Valdáért!

- Micsoda? – kérdezett rá egyszerre Syn és a fiú.

- Kell nekünk a lány… a látomásban, amit Berteltől kaptam, láttam az erre közeledő démon sereget. Én és Xela nem tudjuk legyőzni őket, ahogy az asgardi sereg sem. Ide Valda kell! Sőt, talán még a börtönből is ki tud hozni mindenkit.

- De azt se tudjuk hol van! – akadt ki teljesen a szőke fiú.

- Azt én tudom – nyomta a kezébe a kardot a lány. – Te pedig elmész érte.

Hersi hosszú ideig csak hallgatott, de végül beletörődve a dologba, bólintott egyet. Nem volt nagyon ínyére, de, ha ezzel megmenthette testvérét, és családját, illetve barátait, akkor megtette. Egy körbe állt be, aminek az alján parázs volt, de egyáltalán nem égette. Figyelte, amint Astrithr és Syn varázsolnak és hablatyolnak valamit, de nem értette mit. A következő percben zöld lángok vették körül, amitől nem kicsit ijedt meg, ám döbbenten tapasztalta, hogy nem égeti. Még egy ideig csodálkozott, majd csak azt látta, ahogy a tűz alábbhagy, Ő pedig már nem a szobában volt, hanem egy völgyben. Zavart volt, nem igazán tudta, mi is történt, vagy, hogy merre van, azt sem tudta merre keresse Valdát. Az ösztönei azt súgták, hogy a tó felé induljon, a józanesze azonban azt, hogy meneküljön. Egy hosszabb vívódásba kezdett, mire arra jutott, hogy a tó felé indul. Nem értette az érzést, mintha segítség kérés jött volna arról. Ahogy egyre közelebb ért, hunyorítania kellett, mert a Nap már elkezdett felkelni. Észre sem vette, hogy mennyire elszállt az idő. Ahogy a fényes korong egyre feljebb ért, és egyre világosabb lett, a távolban egy emberi testet vélt felfedezni. A szíve hevesen kezdett verni, amint meglátta ki az. Rohanni kezdett, egyenesen a testig, meg sem állt, csak ott. A fiatal halandó feküdt előtte, mellette pedig a pengék, amiken egyáltalán nem látszott, hogy meggyötörte volna őket valami. Hersi letérdelt, és a hátára fordította Valdát, akinek ezután a pulzusát kereste. Megdöbbenve tapasztalta, hogy van neki. Sőt, még nagyobb megdöbbenése volt, hogy alig talált sebet a halandó testén. Őt úgy küldték ide, hogy a lány nagy veszélyben van, így érthető, hogy összevolt zavarodva. Ám, ha már ott volt, megpróbálta felébreszteni a barnahajút. Egy kis vizet pocskolt az arcára, majd finoman pofozgatni kezdte.

- Valda! Valda, ébredj, én vagyok Hersi! – szólongatta hangosan a fiú. – Nyisd fel a szemed, szükség van rád!


A lány ekkor egy mély levegőt vett, majd megmozdította a kezeit. Hersi kicsit arrébb lépett, hogy hagyja levegőhöz jutni Valdát, akinek a kis horzsolásai elkezdtek beforrni. Pár pislantás után, már nyoma sem volt a harcolásoknak, csak az egészséges, halovány bőrfelületnek. S ekkor a halandó kinyitotta nagy barna szemeit.